Általánosságban One Brain Miben segít? Kineziológia és a tanulás Kineziológia és az állatok -Felnőtt -Gyermek Szenzoros integráció Primitív reflexek(INPP) Bébireflexek kamaszkorban -Állatok és a gyerekek -Lovasterápia

BACH VIRÁGTERÁPIA a mindennapokban A Bach virágterápia története közel hetven évre tekint vissza, sikere egyszerűségében keresendő. Edward Bach képtelen volt csak a betegséget vizsgálni, éppen úgy, mint Samuel Hahnemann (1755-1843), a homeopátia felfedezője. E. Bach holisztikus szemléletéből fakadóan úgy tartotta, hogy a betegség fizikai vetülete nem más, mint az egyén lelki-szellemi körülményeinek megváltozása. A testi betegség csupán látható megnyilvánulása eme változásnak. A virágterápia filozófiai rendszere a személyiségen belül két alapvető szintet különböztet meg: a hétköznapi ént (egó), ill. a magasabb vagy felsőbb ént. A betegség oka az, ha az ember nem hallgat belső irányítására, felsőbb énjére annak érdekében, hogy életét minél inkább életfeladatával összhangban alakítsa. Az ember gyakran odáig tévelyedik, hogy el sem fogadja felsőbb énjének létét, és csak azt tatja valóságosnak, ami kézzelfogható, látható, amit érzékszerveivel észlelni képes. Bach állítása szerint, ahogy a valódi ok, úgy a valódi gyógyulás sem a fizikai test szintjéről származik. Bach virágesszenciák segítik a helytelen lelki minták felismerését és a változás folyamatát. Mindegyik esszencia vadon élő fák, bokrok, és egyéb növények virágaiból készül, és semmilyen állati vagy szintetikus anyagot nem használnak. Szedésük során mellékhatások, allergiás tünetek nem alakulhatnak ki, mert nem tartalmaznak virágport, vagy egyéb allergén anyagot. Túladagolni sem lehet. Bach úgy gondolta, hogy a harmincnyolc esszencia és azok kombinációi átfogják az emberi szenvedést előidéző összes lelki területet. Állítása szerint mindenki meghatározott, csak általa betölthető cél érdekében él a világon, amely úgy lett kiválasztva, hogy a lehető legnagyobb mértékben szolgálja az illető fejlődését. Az élet célja tehát az egyéni sors jó értelemben vett megtalálása és beteljesítése. E cél elérésében segít a felsőbb Én, már amennyiben az ember hajlandó hallgatni rá. Testünk betegsége tehát nem más, mint a lélekben kialakult diszharmónia következménye, a probléma megjelenése testi szinten.   Hogyan is vélekedett Edward Bach magáról az emberről? A betegség lényegének megértéséhez E. Bach a Gyógyítsd tenmagad (1931) című művében, öt igazság elfogadását tartotta fontosnak:   ,,Az első igazság az, hogy az embernek lelke van és ez igazi önmaga, hatalmas, isteni lény, minden dolgok teremtőjének gyermeke, amelynek a test- a Lélek földi temploma- csupán gyenge tükörképe. Lelkünk, a bennünk és körülöttünk lakó Istenség, megszabja életünket, ahogyan neki tetszik; vezet, védelmez és bátorít minket, amennyire engedjük, éberen és jó akaratúan mindig arra törekszik, hogy jobbulásunkra vezessen bennünket. Magasabb rendű Énünk, mint Mindenható sziklája, legyőzhetetlen és halhatatlan. A második alapelv azt mondja ki, hogy mi, ahogyan e világon magunkat ismerjük, azért vagyunk itt, hogy megszerezzük mindazt a bölcsességet és tapasztalatot, amit az ember földi tartózkodása alatt csak megszerezhet, hogy kifejlesszük magunkban a hiányzó erényeket, és eltűnjön belőlünk minden, ami rossz és ellene van lényünk tökéletesedésének. A Lélek tudja, hogy mely környezet és mely körülmények a leghasznosabbak a számunkra, s ezért olyan helyre állít minket az életben, amely a legjobban megfelel e célnak. Harmadszor meg kell értenünk, hogy rövid utunk e földön, amit életnek ismerünk, csupán egy szempillantás fejlődésünk történetében, rövid, mint egy iskolai nap az egész fejlődésünkhöz képest. S jóllehet pillanatnyilag csak ezt az egyetlen napot vagyunk képesek áttekinteni, intuíciónk azt súgja, hogy tulajdonképpeni kezdetünk végtelenül esik születésünk pillanatától, és fejlődésünk lezárulása végtelenül távol van halálunktól. Lelkünk, valódi énünk halhatatlan, s testünk csupán mulandó burok, mint egy ló, amit megülünk, hogy megtegyünk egy útszakaszt, vagy egy szerszám, amelyre valamilyen munka elvégzéséhez szükségünk van. Ezután következik negyedik nagy alapelv: amíg lelkünk és személyiségünk harmóniában van, addig örömben és békében, boldogságban és egészségben élünk. Ha viszont személyiségünk- akár világi vágyak, akár mások befolyásának hatására- letéved a számára kijelölt ösvényről, konfliktus keletkezik. E konfliktus a betegség és a boldogtalanság gyökere. Teljesen mindegy, milyen feladatunk van a világon- cipőpucolók vagyunk vagy uralkodók, földbirtokosok vagy napszámosok, gazdagok vagy szegények-, amíg e feladatot lelkünk parancsával összhangban végezzük, minden jól megy. Biztosak lehetünk benne, hogy mindaz, ami elénk kerül az életben, legyen magasztos vagy alacsony, a továbblépésünkhöz leginkább szükséges feladatokat és tapasztalatokat hozza meg számunkra, s a lehető legjobb feltételeket teremti meg fejlődésünkhöz. Az utolsó nagy alapelv minden dolgok Egységének felismerése: minden dolgok teremtője a szeretet, és minden, amit ismerünk, végtelen formagazdagságában e szeretet megnyilvánulása- legyen szó, bolygóról vagy egy kavicsról, csillagról vagy harmatcseppről, emberről vagy az élet legalacsonyabb rendű formájáról. Megláthatjuk e nagyszerű koncepció gyenge visszfényét, ha teremtőnket hatalmas, szeretetet és jótékonyságot sugárzó napként képzeljük el.”       VISSZA A TETEJÉRE